HTML

Második lépés: A bevételeid maximális növelése

2011.10.09. 18:01 Jákob28

Ez egy olyan pont, amit könnyű mondani, de nehéz csinálni. Főleg, mivel mindenkinek a saját tudásához és helyzetéhez képest lehet ezt a leckét kiviteleznie.

A lényeg, hogy nem lehet egy lábon állni. Nagyon nagy felelőtlenség, ha van egy munkád, és csak ez az egy bevételi forrásod van. Miért lenne ez így? Ebben az esetben nagyon nagy kockázatot futsz.

Tudom, hogy most azt mondod: „könnyű mondani”. Én is ilyen helyzetben voltam, és annyira frusztrált a dolog, hogy folyamatosan kerestem a lehetőségeket. Egész napokat csak ezen gondolkodtam, hogyan lehetne több lábon állni. És elmondhatom, hogy nem volt könnyű. Nagyon sok gondolkodást, kreativitást és plusz munkát igényel a dolog. De egy idő után már öngerjesztő a folyamat, és elkezd önmagától nőni a dolog.

Konkrét ötleteket azért nem lehet adni, mert mindenki máshoz ért, vagy másban kiemelkedő a tudása. Most mondhatnám, hogy kezdj el egy online vállalkozást, mint ahogy én tettem. De ez nem egy ilyen dolog. Nem lehet mindenkinek online vállalkoznia, mivel nem mindenki ehhez ért, vagy fedi le az érdeklődését. Itt nagyon fontos, hogy olyan dologgal foglalkozz, ami érdekel, amit nem feltétlen munkaként értékelsz. Ezen nagyon sok múlik. Ha olyan dologba kezdesz bele, ami egyezik az érdeklődéseddel, nagyon messze eljuthatsz.

Egyszóval teljesen mindegy, hogy milyen vonalon, de kezdj bele valamibe a munkádon kívül is.

Szólj hozzá!

Címkék: siker pénz függetlenség anyagi

Első lépés: Költségeid maximális lefaragása

2011.10.04. 10:58 Jákob28

Lehet, hogy pont nem erre gondoltál, amikor elkezdted kutatni, hogyan érheted el az anyagi függetlenséget. De gondolj csak bele, hogyan tudnád kézben tartani a pénzügyeidet, ha a kiadási és költség oldalt nem kezeled?

Itt már eltérések vannak, hogy ki mennyire tud vagy akar lefaragni a költségeiből. Mivel a harmadik lépés az lesz, hogy takaríts meg minél több pénzt, ezért minél több költségedet tudod lefaragni, annál sikeresebb a leszel a többi pontnál.

Vannak, akik extrém mértékben csökkentik a költségeiket ételt és egyéb dolgokat is megvonva maguktól. Ők nyilván hamarabb célba érnek és hamarabb elérik azt a stádiumot, amikor már nem függnek senkitől.

Az emberek többsége azonban nem képes, vagy nem hajlandó erre, mivel vannak olyan igényei, amikről nem hajlandó lemondani. Ugyanakkor ezen igények többsége abszolút felesleges dolog. Nézd át jobban, hol is tudnál lefaragni belőlük. Ez az első és legfontosabb lépés. Ha nem vagy képes lefaragni a költségeidet olyan szintre, hogy képes legyél megtakarítani, ne is olvasd tovább a többi pontot, teljesen felesleges.

Kezd el kontrollálni a költségeidet, különben hiábavaló a többi lépés. Akármennyire lehetsz sikeres a második lépésnél, azaz a bevételeid növelésében, mivel ha nem kontorllálod a költségeidet, akármennyit kereshetsz, sosem leszel képes megtakarítani. Ezáltal elhibázod az anyagi függetlenséghez vezető utat. Döntsd el, hogy melyik utat választod!

Szólj hozzá!

Címkék: pénz függetlenség költség anyagi

Először a legnagyobb ellenségedet kell legyőznöd: Önmagad!

2011.09.08. 18:12 Jákob28

Egész pontosan a saját elmédet. Ha erre képes vagy, képes leszel a sikerhez vezető úton is végigmenni. Tisztában vagyok vele, hogy ezen most sokan mosolyognak és egyben csalódottak is, mivel konkrét ötleteket vártak, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy elérjék az anyagi függetlenséget. Pedig azzal nem sokra mész, ha pillanatnyilag megmondom, hogy mit csinálj. Mert akkor a következő lépésnél is ott kell lennem mögötted.

Ehelyett egy olyan úton kell végig menned, ami arra tanít meg, hogyan járd a saját utad. Ehhez pedig mentálisan kell rengeteget fejlesztened magadat, mivel az agyban dől el minden. Ha ezt nem teszed meg, vereségre vagy ítélve. Nemhogy anyagilag független nem leszel, hanem egy hitelekben nyakig úszó rabszolga. Méghozzá a saját elméd rabszolgája.

Gondolj csak bele, hogy mennyi felesleges dologra költöd a pénzed és mekkora mennyiségű hiteled van csak azért, mert a kelleténél nagyobb vagy szebb lakásban/házban élsz. Arról nem is beszélve, hogy nem az anyagi szintedhez van igazítva. És akkor még arról sem beszéltem, hogy a magyarok többsége egy kategóriával drágább autóval jár, mint amit megengedhetne.

Tényleg szükséged van erre? Nagyon nagy tévedés és tévképzet, amit sok csaló oldalon próbálnak belédbeszélni, hogy az anyagi függetlenség az, ha nem dolgozol, csak dől a pénz, luxus élet, tengerpart, koktélok...

A valóságban ez kicsit racionálisabban műkődik. Természetesen vannak, akik így élnek, de ők valami tényleg nagyot dobbantottak életük során. Egy átlag magyar ember számára nem ennek kell a célnak lennie.

Egy átlag ember számára az jelenti az anyagi függetlenséget, ha nem függ senkitől (még saját magától sem!) és van hosszú időre elegendő tőkéje és jövedelme, ami az igényeihez mérten elég lesz.

Bárki képes lehet ezt elérni, de nem könnyű. Pedig mennyire egyszerűen hangzik:

  • a költségeid maximális lefaragása
  • a bevételeid maximális növelése
  • a jövedelmed lehető legnagyobb részének megtakarítása
  • majd befektetése.

És ennyi.Nos, a gyakorlatban egy kissé nehezebb kivitelezni.

De nem lehetetlen, és ezért van ez a blog. A 4 lépést részletesen tárgyalom majd a következő bejegyzésekben.

Szólj hozzá!

Címkék: siker fejlődés mentális

Inkább lennék vagyonos, mint gazdag

2011.08.31. 09:30 Jákob28

Először is tisztázzuk a fogalmakat:

  • Ha gazdag vagy, van pénzed.
  • Ha vagyonos vagy, van időd.

Általában:

  • Ha gazdag vagy, azt jelenti, hogy dolgoznod kell a pénzért.
  • Ha vagyonos vagy, egyszerűen a pénz áramlik hozzád.

Bárki, aki gazdag szeretne lenni, keményen meg kell dolgoznia érte, vagy egy karrier vagy egy vállalkozás felépítésével.

Kérdezz meg egy gazdag embert, hogy mennyire keményen dolgozik. A válasz valószínűleg heti 60 óra vagy akár 80 óra munka. De vannak, akik akár többet is.

Ha gazdag vagy, lényegében nem marad időd semmire, és kevés értéket társítasz az időhöz. Az idődet mindig el fogod cserélni valami másra, legyen az pénz, hatalom vagy hírnév. De ennek meg kell fizetni az árát, mivel a jövőt így kevésbé fontosnak értékeled. És érdekes módon a gazdag emberek úgy vélik, hogy ezt kompenzálhatják, ha még keményebben dolgoznak.

A vagyonos embernél az idő értéke nagyon előkelő helyen van. Nagyon nehéz egy vagyonos embert rávenni, hogy az idejét cserélje el pénzre. Az idő a fontossági listáján nagyon kiemelt helyen van. Ez azt jelenti, hogy a jövő fontos. A vagyonos ember nem odázza el a dolgokat és akkor foglalkozik velük, amikor a gazdag ember csak helyettesíteni akarná azokat.  

Ahogy fejlődik a technológia, a vagyonos embernek egyre kevesebbet kell dolgoznia. Egy vagyonos ember csak akkor dolgozik, ha az segít még több időt megtakarítania, mint amit belefektetett. Hatékonyabb módszert kell találni a dolgok elvégzésére. Önmagában a pénzcsinálás irreleváns, hacsak a segítségével nem lehet a hatékonyságot javítani; és a pénzügyi szabadságot egy hasonló hatékonyság segítségével teszi lehetővé a részvény piac.

Szólj hozzá!

Címkék: siker pénz függetlenség tőzsde anyagi

A középosztály tündöklése és bukása

2011.08.29. 10:45 Jákob28

A napokban olvastam pár cikket a középosztályról, ami rendkívül jól felvázolta a helyzetüket. És további megerősítést adott számomra, miszerint helyes volt a korábbi döntésem, hogy én nem szeretnék a középosztályhoz tartozni. Véleményem szerint a középosztály alapvető problémája az, hogy egy fogaskerék akar lenni a gépezetben; nyakig eladósodva diákhiteltől (hogy fogaskerék lehessen), autó hiteltől (hogy munkába járhasson) és lakás hiteltől (mert mi másnak szentelné az életét, mint egyre nagyobb lakások vételére, egyre több felesleges kacattal megrakva belülről?!) és mélyen beágyazódva a munka-fogyasztás körforgásba.

Manapság mindenhonnan csak azt hallod, hogy ezt csináld, és milliók hallgatni is fognak ezekre a hangokra. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy a többség azt kapja, amit megérdemel. Ez pedig kissé elszomorító számunkra, a maradék kissebségnek.

Szólj hozzá!

Címkék: siker hitel filozófia

Pár szó a Pénzügyi Szabadság blog céljáról

2011.08.26. 08:56 Jákob28

Már biztos sokat olvastál, hallottál a pénzügyi szabadságról, anyagi függetlenségről. Nagyon sok férevezető ilyen oldal van, amik nem a lényegre koncentrálnak. Ezért indult ez a blog, hogy iránymutatásként szolgáljon, a téma iránt érdeklődőknek.

Tévhit, hogy az anyagi függetlenség csak annyiból áll, hogy sokat keresel és jól élsz, bármit megvehetsz, amit csak akarsz. Ez nagyon mellékvágány és ennek az útnak csak csalódás lehet a vége. Mindenkinek egyéni igényei vannak, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy elégedetten éljen. Természetesen ez alakítható, tehát önmagad, a személyiséged fejlesztése is ugyanúgy szükséges a sikerhez, mint a bevételeid növelése.

Sőt, ahogy fejleszted önmagad, úgy fogsz egyre nagyobb jövedelemre szert tenni és lépésről-lépésre haladni az anyagi függetlenség felé. Nem mondom, hogy egyszerű lesz és hogy valami kis titok segítségével napi 300 eurót fogsz már holnap keresni, vagy hogy jövő héten ott is hagyhatod a munkahelyed. Ez egyszerűen nem így műkődik. Ellenben apró léptekkel stabilan haladhatsz a kitűzőtt cél felé.

A következő témákról olvashatsz majd a blogunkon, amik a pénzügyi szabadság eléréséhez segíthetnek hozzá: siker, életmód, tőzsde, befektetés, pszichológia, személyes fejlődés, pénz.

Szólj hozzá!

Címkék: siker pénz tőzsde